FőoldalFelső menüSzakmánakSzakmai irányelvek

Szakmai irányelvek

Tájékoztatás az egészségügyi szakmai irányelvekben szereplő, közfinanszírozásban nem részesülő ellátásokról

(Utolsó frissítés: 2022.07.22.)

A vizsgálati és terápiás eljárási rendek kidolgozásának, szerkesztésének, valamint az ezeket érintő szakmai egyeztetések lefolytatásának egységes szabályairól szóló 18/2013. (III. 5.) EMMI rendelet 9. § (2) bekezdése szerint:

Az elkészült egészségügyi szakmai irányelvet a miniszter megküldi a NEAK-nak. A NEAK 60 napon belül nyilatkozik arról, hogy az egészségügyi szakmai irányelv véglegesítésének időpontjában az egészségügyi szakmai irányelv ajánlásai közül melyek azok, amelyek a közfinanszírozásba nem befogadott eljárások. Az erről készült dokumentumot a NEAK a hivatalos honlapján jelenteti meg, és az az egészségügyi szakmai irányelvek honlapján keresztül is elérhető.”

A jogszabályi kötelezettségének eleget téve a NEAK az alábbiakban nyújt tájékoztatást az egyes egészségügyi szakmai irányelvekben szereplő olyan ellátásokról, amelyek az Egészségbiztosítási Alapból nem részesülnek finanszírozásban, illetve támogatásban.

Az egészségügyi szakmai irányelv címe

A NEAK-hoz érkezésének dátuma

A NEAK nyilatkozata az egészségügyi szakmai irányelvben szereplő, a közfinanszírozásba be nem fogadott eljárásokról

A májátültetés indikációs köréről, a várólistára kerüléshez szükséges kivizsgálásról, a májátültetés műtéti, és gyógyszeres kezelési gyakorlatáról, valamint a májtranszplantált betegek gondozásáról, és rehabilitációjáról

2022.07.20.

 Folyamatban

Az axiális spondyloarthritisek diagnosztikája és kezelése

2022.07.05. 

 Folyamatban

Tápláltsági állapot szűrése a gyermek alapellátásban

2022.07.05.

 Folyamatban

A demencia kórismézése, kezelése és gondozása

2022.06.28.

 Folyamatban

A laterális arcközépcsont törések diagnosztikájának és ellátásának irányelveiről

2022.05.24. 

 A nyilatkozat letöltése

Nem fertőzéses eredetű (endogén) uveitisek kezeléséről

2022.05.04.

 Folyamatban

A krónikus rhinosinusitisről (CRS)

2022.05.04.

 A nyilatkozat letöltése

A szív- és érrendszeri betegséggel élő sportolók felismerése és sportkardiológiai ellátása

2022.04.26.

 A nyilatkozat letöltése

Fogászati implantátumok behelyezésének diagnosztikája, sebészi irányelvei

2022.04.26.

 Folyamatban

Implantátum elhorgonyzású és megtámasztású fogpótlások alkalmazása a foghiányok gyógyításában

2022.04.26.

 Folyamatban

A stroke utáni rehabilitációról

2022.04.26.

 Folyamatban

A felnőttkori fertőzéses eredetű keratitisek diagnosztikájáról és kezeléséről

2022.04.26.

 Folyamatban

Telementális egészségügyi szolgáltatás nyújtása a gyermek- és ifjúságpszichiátriai és mentálhigiénés ellátásban

2022.04.07.

 A nyilatkozat letöltése

A rutin laboratóriumi vizsgálatok preanalitikai folyamatairól

 2022.04.07.

 A nyilatkozat letöltése

A pajzsmirigybetegségek radiojód kezeléséről

 2022.04.07.

 Folyamatban

A perifériás verőér megbetegedések ellátásáról

2022.03.07.

 Folyamatban

A stressz inkontinencia fizioterápiás kezeléséről

2022.03.07.

 A nyilatkozat letöltése

A szisztémás lupus erythematosus diagnosztikájáról, kezeléséről és gondozásáról

2022.03.07.

 Folyamatban

A lágy kontaktlencsék alkalmazásáról terápiás céllal a szaruhártya betegségek kezelésében

 2022.02.14.

 A nyilatkozat letöltése

Az asztma diagnosztikájának, kezelésének és orvosi gondozásának alapelveiről felnőttkorban

2022.01.25.

 Folyamatban

A prosztata daganatok nukleáris medicina diagnosztikai és terápiás ellátásáról

 2022.01.25.

 Folyamatban

A hereleszállási zavar, illetve a nem tapintható here kezeléséről

2022.01.03.

 Folyamatban

A szakpszichológiai ellátásról

2022.01.03.

 A nyilatkozat letöltése

A differenciált pajzsmirigy-rák diagnosztikája és kezelése

2022.01.03.

 Folyamatban

A felnőttkori szürkehályog diagnosztikájáról és kezeléséről

2022.01.03.

 Folyamatban

A kritikus betegállapotot jelző laboratóriumi eredmények kezelésének gyakorlatáról

 2021.12.22.

 A nyilatkozat letöltése

A krónikus vénás betegség ellátásáról

 2021.12.22.

 Folyamatban

Képalkotó vizsgálatok alkalmazása COVID-19 megbetegedés különböző fázisaiban

 2021.12.06.

 A nyilatkozat letöltése

Geriátriai readaptáció a multimorbid idős betegek önellátó képességének javítására

 2021.12.06.

 Folyamatban

Az egészség-gazdaságtani elemzések készítéséhez és értékeléséhez

2021.11.29.

 A nyilatkozat letöltése

A fejlődésneurológiáról és a neuroterápiáról
(Katona-módszer alapján)

2021.11.29.

 Folyamatban

A látens tuberkulózis diagnosztikájáról, gondozásáról és a tuberkulózis preventív terápiájáról

2021.11.18.

 Folyamatban

Az anyai vérben keringő sejtmentes szabad magzati DNS alapú non-invazív tesztekről (NIPT)

2021.11.16.

 A nyilatkozat letöltése

Az onkopszichológiai ellátásról

 2021.11.03.

 A nyilatkozat letöltése

A multimorbid geriátriai betegek ellátásáról és kezeléséről

 2021.11.03.

 A nyilatkozat letöltése

Az endoszkópos polipektómia, mukozektómia, endoszkópos szubmukóza disszekció, endoszkópos teljes rétegvastagságú reszekcióról

 2021.10.21.

 A nyilatkozat letöltése

A felnőttkori idült vesebetegség diagnózisa és kezelése

 2021.10.20.

 A nyilatkozat letöltése

A fog keményszöveteinek különböző plasztikus tömőanyagokkal való helyreállításáról

2021.10.05.

 A nyilatkozat letöltése

A tüdőátültetés indikációs és kontraindikációs köréről

2021.08.04.

A nyilatkozat letöltése

A barázdazárásról 

2021.07.27.

A nyilatkozat letöltése

A traumásan sérült fogak ellátásáról

2021.07.27.

A nyilatkozat letöltése

A major (unipoláris) depresszív zavar: diagnosztikai és terápiás irányelvek

2021.07.13.

Folyamatban

A súlyos koponya/agysérültek ellátásáról, a koponyasérültek osztályozásáról

2021.07.13.

A nyilatkozat letöltése

A Down-szindróma és a gyakori számbeli kromoszóma-rendellenességek prenatális szűréséről és diagnosztikájáról

2021.06.14 

A nyilatkozat letöltése

Az infertilitas és subfertilitas kivizsgálásáról és az asszisztált reprodukciós kezelésekről (helyesbítés)

2021.05.25.

A nyilatkozat letöltése

A rheumatoid arthritis szintetikus és biológiai betegségmódosító gyógyszerekkel történő hazai kezelése az EULAR 2019-es ajánlása alapján

2021.05.05. 

A nyilatkozat letöltése 

A gyermekkori diabetes ellátása 

2021.05.05.

A nyilatkozat letöltése 

Az infertilitas és subfertilitas kivizsgálásáról és az asszisztált reprodukciós kezelésekről

2021.04.09. 

A nyilatkozat letöltése

A méhen belüli, élő várandósság megállapításáról és rizikóbesorolásáról a várandós gondozásba vétele céljából

2021.04.09. 

A nyilatkozat letöltése

A genetikai tanácsadásról

2021.04.09.

A nyilatkozat letöltése 

A koraterhességi diagnosztikus és az alap (basic) szülészeti ultrahang-szűrővizsgálatokról

2021.04.09.

A nyilatkozat letöltése 

A fenyegető koraszülés diagnózisáról, megelőzéséről és a kezeléséről

2021.04.09.

A nyilatkozat letöltése 

 Az infrarenalis aorta aneurysma invazív ellátásáról

2021.04.09.

Feltöltés alatt

A tik zavarok és a Tourette-szindróma ellátásáról 

2021.04.09.

A nyilatkozat letöltése

A temporomandibuláris fájdalom és diszfunkció diagnosztikájáról és terápiájáról 

2021.04.09.

A nyilatkozat letöltése 

A hiperkinetikus zavar (figyelemhiányos; hiperaktivitás zavar) kórismézéséről, kezeléséről és gondozásáról

2021.04.09.

A nyilatkozat letöltése

A fogorvosi képalkotó diagnosztikai vizsgálatokról

2021.04.09.

Feltöltés alatt

A felnőttkorban előforduló nem neurogén eredetű vizeletinkontinencia 

2021.04.09. 

A nyilatkozat letöltése 

A Lyme borreliosis diagnózisa és kezelése

2021.04.09. 

A nyilatkozat letöltése 

Az extracraniális carotis interna szűkület invazív ellátásáról

2020.09.22.

Feltöltés alatt

 Az egészségügyi ellátók feladatairól gyermekek bántalmazásának, elhanyagolásának gyanúja esetén

2020.09.22.

Feltöltés alatt

 A terápiás/klinikai dietetikus tevékenységeiről az alap- és szakellátásban

2020.09.22.

Feltöltés alatt

Hagyományos széklet-transzplantációs eljárás kivitelezése

2020.09.18.

Feltöltés alatt

Az alap ultrahangvizsgálatokat végző szülészeti-nőgyógyászati szonográfusok szakmai tevékenységéről

2020.09.18.

Feltöltés alatt

Az autizmusról/autizmus spektrum zavarokról

2020.09.18.

Feltöltés alatt

A diabetes mellitus kórismézéséről, a cukorbetegek antihyperglykaemiás kezeléséről és gondozásáról felnőttkorban

2020.09.18.

Feltöltés alatt

Az interstitialis tüdőbetegségek (ILD) diagnosztizálásáról és az idiopathiás tüdőfibrosis (IPF) kezeléséről felnőttekben

2020.06.11.

Feltöltés alatt

A gyermek- és serdülőkori evészavarok ellátásáról

2020.06.11.

Feltöltés alatt

A gyermekkori hangulatzavarok diagnosztikájáról és ellátásáról

2020.06.11.

Feltöltés alatt

Az aneurysma eredetű subarachnoidealis vérzés kezeléséről

2020.02.04.

Feltöltés alatt

A családbarát alapelvekre épülő szülészeti és újszülött ellátásról

2020.02.04.

Feltöltés alatt

A preimplantációs genetikai diagnosztikáról (PGD)

2020.02.04.

Feltöltés alatt

A gyermek- és fiatalkorúak kóros szerhasználatához és viselkedési addikcióihoz

2019.08.09.

Feltöltés alatt

A gyermekkori viselkedészavarok ellátásáról

2019.04.03.

Feltöltés alatt

A sürgősségi betegellátás során végzett triázs feladatok végrehajtásáról

2019.03.05.

Feltöltés alatt

A dohányzásról való leszokás támogatásáról

2019.03.05.

Feltöltés alatt

A tuberkolózis prevenciójáról, diagnosztikájáról, terápiájáról és gondozásáról

2019.03.05.

Feltöltés alatt

A gyermek- és serdülőkori akut mentális tünetek és/vagy viselkedési problémák sürgősségi ellátásáról

2019.01.21.

Feltöltés alatt

Veszélyeztető és közvetlen veszélyeztető magatartást mutató 0-18 év közötti fiatalkorúak esetében alkalmazott megelőző és korlátozó intézkedések személyi és tárgyi feltételei valamint a betegellátás folyamata az egészségügyi intézményekben – különös tekintettel az emelt biztonságú ágyakra

2019.01.21.

Feltöltés alatt

Az asztma diagnosztikájának, kezelésének és orvosi gondozásának alapelveiről felnőttkorban

2019.01.21.

Feltöltés alatt

A várandósgondozásról

2019.01.21.

Feltöltés alatt

.