Az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 256/2013.(VII.5.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) alapján igényelt bértámogatás, valamint mozgóbér-különbözeti támogatási összegek felhasználásáról az érintett egészségügyi szolgáltatóknak elszámolást kell benyújtania. Az elszámolásban a 2019. december-2020. november hónapokban utalványozott összegek felhasználását szükséges bemutatni.

Az elszámolás a bérfejlesztési rendszer használatávalteljesíthető:

2021. március 22. és 2021. április 30-a között

A rendszer http://berfejlapp.neak.gov.hu címen érhető el.

Az elszámolás az igénylések legördülő menüpont alatt található a „havi adatok”, illetve az „éves adatlapok” menüpontok alatt. Az elszámolás elkészítését a havi adatok kitöltésével kell kezdeni, melyet minden hónapra vonatkozóan külön ki kell tölteni. Az elszámolásban külön menüpontban található az alapbéremelési támogatásra, illetve a mozgóbér különbözeti támogatásra vonatkozó adatok.

Alapbéremelési támogatás elszámolása

Az elszámolás tartalmazza a szolgáltató által igényelt támogatási összeget a havi és a havit megelőző havi +/- korrekciós különbözeteket, valamint az alapellátásban foglalkoztatott védőnői feladattal rendelkező szolgáltatók esetében a védőnői kiegészítő pótlékra eső szociális hozzájárulási adó összegét is. Az elszámolandó összeg alapesetben megegyezik az utalványozott összeggel, de azon szolgáltatóknál, amelyeknek alapellátásban foglalkozatott védőnői utalása is van, ott az előző időszakban keletkezett ellenőrzésből származó különbözetekkel csökkentésre kerül a védőnői bértámogatás utalványozott összege.

Figyelem! Az elszámolás sémája a felületen megváltozott, az alapellátásban foglalkoztatott védőnők állományainak bekerülésével. Kérjük az érintett szolgáltatókat, hogy amennyiben a felületen az elszámolás kezdő napjáig már töltöttek fel adatokat, úgy szíveskedjenek újra kitölteni, mivel a közterhekkel növelt támogatási összeget meg kell bontani az alábbiakban leírtak szerint!

A támogatási összegek felhasználását a szolgáltató írja be és ennek eredményeképpen a program számolja ki a havi eltérés összegét. Az elszámolásban külön kell beírni a munkavállaló bérhez igénybe vett kifizetett bruttó támogatási összeget, a bruttó összegre eső munkáltatót terhelő közteher összegét, valamint védőnők esetében a kiegészítő díjra eső és felhasznált munkáltatót terhelő szochót. Az elszámolás során kérjük, vegyék figyelembe, hogy 2020. július 1-től a nyugdíjas munkavállalók után szochó fizetési kötelezettsége nincs a munkáltatónak!

Mozgóbér különbözeti támogatás elszámolása

A mozgóbér különbözeti támogatás elszámolása az elmúlt évekhez hasonlóan történik, tehát az igényelt támogatási összeg +/- korrekciós különbözetek összegei adják az utalványozott támogatási összeget. A támogatási összeg felhasználást külön jogcímekre megbontva kell az elszámolásban szerepeltetni, a díjakat közterhekkel növelten kell beírni.

Éves elszámoló lap létrehozása

A havi elszámolások kitöltését követően lehetséges csak az éves elszámoló adatlapot létrehozni.

FONTOS! Az elszámolás pénzügyi adatai az éves elszámoló lap felületen nem módosíthatók, csak a havi elszámolás kezelő felületen. Az éves elszámolásnál csak egy opcionális intézményi megjegyzés mező szabadszöveges tartalma szerkeszthető mindaddig, amíg az adott elszámolási adatlapot le nem generálták (le nem töltötték a nyomtatható verziót). A már legenerált adatlap nem szerkeszthető.

Új elszámolási adatlap nem hozható létre, ha az adott intézménynek az aktuális támogatási időszakra van még le nem generált elszámolási lapja, vagy van már NEAK által elfogadott elszámolási lapja. Ha van még le nem generált elszámolási lapja, akkor azon szerkesztheti a megjegyzést és generálhat nyomtatható verziót. Ha van már elfogadott elszámolása, akkor a NEAK-nál kell kezdeményeznie az elfogadott elszámoló lap elutasítását.

Az eltérés mind az alapbér, mind a mozgóbér különbözet esetében az utalványozott összeg és a felhasznált támogatás különbözeteként kerül megállapításra havonta. Az éves elszámolásban a havi elszámolások egyenlege kerül kimutatásra.

Tájékoztatjuk, hogy amennyiben a fenti elszámolások alapján a különbözet végösszege többletet mutat (többletigénylés történt), úgy a NEAK a Korm. rendelet 5. § (1a) bekezdése alapján a munkáltató teljesítményfinanszírozásából a fel nem használt támogatási többletet visszavonja. A Korm. rendelet 5. § (1b) bekezdése alapján pedig a NEAK a munkáltatónál keletkezett többletigényre utólagosan támogatást nem utalványoz.

Az adatszolgáltatások határidőn belüli teljesítése hiányában a NEAK intézkedik a teljes támogatási összeg teljesítményfinanszírozásból történő visszavonásáról.

Az elszámolás menüpont használatáról bővebben a felhasználói kézikönyv elszámolás fejezetében találnak információt. A felhasználói kézikönyvet a bérfejlesztési program felületén a ? segítség alatt érhetik el.

Kérdések esetén, a berfejlesztes@neak.gov.hu címen.

Üdvözlettel

Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő