Tájékoztatjuk, hogy az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 2019. december 21-én hatályba lépett 3/A. § (1)-(4) bekezdése alapján az egészségügyi szolgáltató munkáltató támogatásra jogosult az egészségügyi dolgozók 2020. évi ágazati béremelésének fedezetéhez.

1. Foglalkoztatotti adatok frissítése az egészségügyi szakdolgozók és a nem egészségügyi főiskolai végzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozók tervezett béremeléséhez

Az előzetes felmérés az előző évekhez hasonlóan a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (továbbiakban: NEAK) weboldalán biztosított megújult elektronikus adatlap kitöltésével történik, amelynek határideje a Korm. rendelet 4/F. § (1) bekezdése alapján 2020. január 24.

A bértámogatás igényléséhez szükséges megújult program elérési útvonala az alábbi címen érhető el:

Bérfejlesztési rendszer

A felmérésben érintett intézmények listája az alábbi címen érhető el.

A regisztráció megkezdéséhez szükséges intézményvezetői felhasználó név és jelszó 2020. január 3-án került kiküldésre a területi főosztályaink által nyilvántartásba vett intézményvezetői, annak hiányában pedig az intézményi e-mail címre.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy amennyiben a területi főosztályhoz leadott intézményvezetői nevében, email címében változás történt, illetve ha nem kapták meg a felhasználónevet és jelszót szíveskedjenek haladéktalanul írásban jelezni a berfejlesztes@neak.gov.hu címre.

Tájékoztatjuk, hogy a program használatához segítséget nyújtó felhasználói kézikönyv a program felületén a segítség gomb megnyomásával érhető el.

Felhívjuk azon intézmények szíves figyelmét, amelyek alapellátási területi- és iskolavédőnőket is foglalkoztatnak, hogy e munkavállalóik után a béremelési támogatások felmérése továbbra is a 2. pontban írt módon történik, nem a Bérfejlesztési rendszer használatával!


2. Előzetes felmérés a védőnői szolgáltató által foglalkoztatott területi- és iskolavédőnők béremeléséhez

Tájékoztatjuk, hogy a területi- és iskolavédőnői béremelésből eredő intézményi többletkiadások és az erre biztosítandó támogatási összegek előzetes felmérése továbbra sem a béremelési rendszer használatával, hanem a NEAK területileg illetékes Ellátási és Koordinációs Főosztályain keresztül történik.

A 2020. januári bérek után (2020. februárjában) fizetendő támogatások automatikusan már az új támogatási kulcsok alkalmazásával kerül kifizetésre, ezért e támogatási különbözetet a védőnői szolgáltatóknak külön igényelnie nem szükséges.

A támogatás összegét érintő esetleges év elejei változásokat azonban a korábbi gyakorlatnak megfelelő módon a NEAK területileg illetékes Ellátási és Koordinációs Főosztályai felé szükséges jelenteni (főképpen az év elejei átsorolásokból adódó, fizetési szintekben történt emelkedéseket). Ennek módjáról és határidejéről a területi főosztályok nyújtanak bővebb tájékoztatást az érintett szolgáltatók részére.

A béremelési támogatásban érintett védőnői szolgáltatók listája az alábbi címen érhető el:

Védőnői béremelésben érintett szolgáltatók listája

3. Béremelési támogatások korrekciója

A 2019. november - december havi támogatási összegek korrekciója az adatszolgáltatási folyamattal párhuzamosan, 2020. január 1-10. napjai között biztosított.

A fentiekkel összefüggő kérdéseiket feltehetik berfejlesztes@neak.gov.hu címen, illetve sürgős esetben a 06 (1) 350-2001/2123-as melléken állunk szíves rendelkezésére.

Tisztelettel:

Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő